Reggel mikor feltettem a kávét, észrevettem, hogy tegnap a főzőcskézés hevében elfelejtettem félretenni a 10 perces csirke adagot 🙁
O-ó, mondom magamban, baj lészen, nincsen semmim csak egy doboz joghurtom. Becsomagoltam még 5 kakaós kekszet, összekészültem és lecsattogtam a sarki CBA-ba.
Az a jó ebben a kisboltban, hogy kifejezetten a reggelikre és a gyors instant ebédekre specializálódott, így az ilyen jellegű “ételek” olcsóbbak, mint a Hiperben. Vettem is egy zacskós levest – nem egy vitaminbomba, de tűzoltásnak jó lesz!
Már kb. fél éve rászoktam a reggelizésre – mert olvastam egy életmódoldalon, hogy az nagyon jó. Először elég nehéz volt, tömtem magamba a rozsos kiflit, mintha muszáj lenne, aztán teljesen természetessé vált. Sőt, most már rendesen korog a gyomrom ha a reggeli kávéhoz nem eszem meg a fél szelet barna kenyeret!
Ugyanígy állt be a tízórai 9-kor és az uzsonna 3-kor. Ebéd délben! És esküszöm, meghallom a rádióban a déli harangszót, összefut a nyálam! Tiszta röhej, Pavlov kutyája elbújhat messzire! Este meg vacsi – lehetőleg 7-ig. Azért nem hatig, mert Kincs jó esetben fél 7 – 7 között ér haza és így együtt tudunk vacsorázni.
keleties csirke izű forró bögre
Még hét elején megbeszéltem egyik barátosnémmal, hogy fussunk össze és örömködjünk, hogy ismét túl vagyunk egy vizsgaidőszakon 🙂 Én majdnem Ferihegyen dolgozom, ő meg suliból érkezett Gödöllő felől hévvel, felhívott dél körül, hogy Meet Me Halfway, találkozzunk az Örsön, ők már ott lesznek, hívjam ha odaérek!
Cirka egy óra alatt át is buszoztam az Örse, pontban 5-kor hívom hogy Nnnna, akkor hova menjek, merthogy megérkeztem. Pár másodperc csönd: “Te nem 5-ig dolgozol?” Mondom: “Nem, négyig.” Mondja: “Bakker, akkor indulok és fél óra múlva ott vagyok!” Mondtam oké, megvárom az Árkádban, addig nézelődöm egy kicsit. Na, itt basztam el a dolgot!
Alapvetően magabiztosan indultam el, mert volt nálam kb. 3500 mozdítható magyar forint. A bankkártyámon van 1500 Ft – csak hogy ne legyek mínuszban – és nem hordok magamnál többet 2000 Forintnál – hogy biztos ne költsek sokat. A többi egy elkülönített számlán van pihenőjáraton. Szóval nyugisan nézelődtem a szebbnél szebb leárazott cipők és ruhák között azzal a bárgyún vágyakozó arccal, hogy ha akarnám sem tudnám megvenni egyiket sem, hiába 5000 Ft!
Ez egészen addig tartott, amíg át nem léptem a Terranova detektoros kapuját, ugyanis a legeldugottabb leghátsó sarok legalsó polcán megtaláltam azt a szoknyát, amit már egy hónapja meg akartam venni akciósan 1.790 Forintért, de legörbült szájjal visszatettem a polcra, mert más ruhákat kellett vennem – muszáj volt, tényleg! – és nem akartam plusz költségekbe verni magam.
De tegnap ismét találkoztunk, tekintetünk összeakadt a nem akciós tábla alatt, gondoltam csak kiveszem hogy megsímogassam, megnézzem mennyi pénzért nem lehet ismét az enyém, becsukott szemmel megfordítottam az árcédulát, csak résnyire nyitottam ki az egyik szemem, hogy még reflexből vissza tudjam csukni amíg visszadugom a polcra. Ehelyett 200-as méretűre kerekedett a szemem és próba nélkül rohantam a pénztárhoz. Úgy adtam oda a bankkártyámat a pénztáros csajnak, mintha az első eredeti Gucci táskámat venném meg… és még fizetés után is maradt rajta 310 Forint! 1000 fogas vigyorral távoztam és arra gondoltam mekkora király vagyok!!!
Ezek meg a boltba csak pilláztak, hogy ez a csaj tuti kettyós!
Megérkezett barátosném, úgy döntöttünk, hogy nézelődni felesleges, mert (mostmár) úgysem veszünk semmit , menjünk át a Corvinhoz, úgyis 2 percre lakunk tőle mindketten. Hát mondom, ez délben is eszünkbe juthatott volna, megspóroltam volna magamnak 1 órát és 1190 Forintot!! Aztán eszembe jutott A szoknya… 😀
Dumáltunk egy hatalmasat, bőven Kincs után értem haza. Érdekes volt, hogy a beszélgetés alatt kibukott, hogy nekem az a fájó pontom, hogy mivel a szüleim nem tudtak támogatni az egyetem alatt, nekem végig dolgoznom kellett és ennek viselem a következményeit – ha rendesen csinálom, már két éve lehetne diplomám. De hát valahogy meg kellett/ kell élnem. Már egy éve levelezős vagyok és még egy évet kell várnom a papírig. Addig Ő az első diplomája után rájött, hogy nem tud és nem is akar a szakmájában elhelyezkedni és ismét iskolapadba ült nappalin – csak azt bánja, hogy nem tud dolgozni és még mindig a szülei tartják el. Ezt leszámítva a témáink ugyanazok: hogy sikerültek a vizsgák, hogy vagyunk a párunkkal, milyen az együttélés egy plusz lakótárssal, pátyolgatjuk az elvált szüleink lelkét… Fura az élet 🙂 Néha nagy keresztnek érzem a magamnak választott sorsot, a magam által kivívott nagy függetlenség következményeit, aztán mikor a barátaimmal beszélgetek, egészen más perspektívába helyeződik minden. Nekik is – nekem is. Jó, hogy ezekkel a komplementerekkel végül valahogy mind egyensúlyba kerülünk.
Végül barátosném ragaszkodott hozzá, hogy Ő fizesse a teámat is, cserébe hogy megvárakoztatott. Komolyan, nem hagyott fizetni!! De előzékeny mindenki ebben a hónapban 😛
Haza mentem, megölelgettem Kincsemet és betúrtam egy adag rakott csirkét.
Napi menü 356 Forintból
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: