Abolka-blog

Minimálbér-kihívás: 7.nap

Reggeli chai tea – kár hogy az illatát nem lehet mellékelni 🙂

Tegnap rendesen elbarátnőztem az estét, elsumákoltam a bevásárlást, úgyhogy reggel megint a kisboltban kezdek. Nagyon megkívántam a mandulát, úgyhogy úgy döntöttem ma kicsit kirúgok a hámból és azt fogok reggelizni. A szokásos reggeli tea után meg is ettem a csomag mandulát – bakker, azt hittem kidurranok! Annyira jól laktam, nem is tudtam enni délután 1-ig! Pedig nagyon harangoztak délben a rádióban 😀
1-kor nekiálltam elkészíteni a levest, és evés közben rájöttem hogy ez nagyon finom! Borzasztó egészségtelen, de nagyon finom! Annyira jól is laktam tőle, hogy a jó reggelt kekszet nem is bírtam már megenni. Sebaj, elfogy holnap! 😛

Napi menü

 

Ma nem felejtettem el kivenni a fagyasztóból a csirkét, úgyhogy ma megint főzök.  Van még otthon maradék tészta, tarhonya meg krumpli. Gondolkodtam egy csomót hogy mit is süthetnék-főzhetnék, de nem igazán jutott eszembe semmi kreatív recept, ami csupán ennyi alapanyagból megvalósítható. Nem úszom meg a bevásárlást…

Köretnek a krumplira esett a választásom, a csirkéből pedig baconbe tekert mellett sütök. Munka után elspuriztam a CBA-ba és vettem szeletelt bacont.  
A maradék, közel 1 kg krumplit kicsi kockákra vágtam és sós vízben felettem főni. Amíg az rotyog, megtisztítom a csirkemellet és szeletekre vágom. A kis csofi szeleteket eltettem holnapra 10 perces csirkéhez tej és vegeta pácban.
A szeleteket bacon-be tekertem és egy jénai tálba tettem. Öntöttem alá egy kevés vizet. 180 fokra előmelegített sütőben 20 percet sütöttem, majd levettem a fedőt és még 10-15 percig ropogósra sütöttem.

                                                         

Mikor a krumpli megpuhult, kiszedtem egy tálba, tettem hozzá egy evőkanálnyi maradék rámát és egy deci tejet. Krumplinyomóval összetörtem. 

                    

És mit találtam hozzá? Na mit találtam a hűtőben??? Házi savanyúságot!! 🙂
Múltkor félkómában elfelejtettem benézni a hűtő aljában a gyümölcstartó rekeszbe – találtam három üveg savanyúságot és két üveg házi lekvárt – egy áfonyát és egy barackot. Lesz itt lekváros süti, palacsinta, lekváros kenyér… savanyúval! 🙂

A vacsora arányosítva 1.042 Forintból kijött:
– 1/2 kg csirkemell – 500 Ft
– 8 szelet bacon – 399 Ft
– maradék krumpli – 100 Ft
– 1 deci tej – 18 Ft
– maradék ráma – 25 Ft 

Vacsora

 

 

Címkék:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!