Abolka-blog

Minimálbér-kihívás: a kritika

Szombat este egy ismerősömnek valami téma kapcsán említettem, hogy folyamatban van a minimálér-kihívás és én úgy érzem, hogy egészen jól állok vele. Elmondtam a lényegét és hogy hogyan is bonyolítom le az egészet, hogyan próbálok spórolni stb.
Nagy csöndben végighallgatott, majd a végén közölte hogy szerinte ez az egész szar. Hogy mennyit tudnék spórolni, ha minden délben enném a 99 Forintos zacskós levest meg kihagynám az olyan dolgokat, mint tízórai meg uzsonna, úgyis gyorsan megszokná a szervezetem. Meg hogy milyen már hogy piacra járok, ott az olcsó párizsi meg a májas a 10 Forintos teszkós vizes zsömlével.

Hadd ne mondjam, egy röpke pillanat alatt sikerült letörölnie a képemről a vigyort. Aztán elgondolkodtam azon amit mondott, mert igen, élhetnék zacskós levesen meg 10 Forintos zsömlén. De nem fogok!
A szemléletem mindig is az volt, hogy ha kevés pénzből is, de megoldom hogy egészséges, minőségi ételt tudjak enni. Nem vagyok hajlandó iparilag ultrakezelt ételt, fagyasztott pizzát meg tartósítőszer felvágottat enni csak azért, mert az egy kicsit olcsóbb. Ennyi erővel egészen nyugodtan megehetném a kutyakonzervet kenyérre kenve.Vagy egyenesen ehetem is a dobozból a port, mert az is eltelít.

Én hiszek abban, hogy az emberi test a legjobban kitalált dolog a világon. Ezer plusz egy káros, veszélyes körülménynek vagyunk kitéve, nem fogom még szándékosan is rombolni magam olyan ételekkel, italokkal, káros szenvedélyekkel, amik bármilyen módon is befolyásolhatják azt, ami alapjáraton jól működik. Inkább több időt fordítok arra, hogy magam készítsem el az ételt amit megeszem, az italt amit megiszom. Lehet itt keresni az indokokat, hogy az ember ezt miért nem teszi meg magáért, de egyet már megtanultam: arra van időm, amire akarom. És köszönöm szépen, lehet hülye vagyok, de nekem ez így jó.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!