Amikor hazautazom, nagypapám oda szokta adni az útiköltség árát, hogy ennyivel hozzájáruljon ahhoz, hogy sűrűbben menjek haza. Mivel erről nem született szóbeli megállapodás, csupán precedens eljárásra alapoztam – ejjha, de szakszerű vagyok – így csak bízni tudtam abban, hogy ez a mostani alkalommal is így lesz. Szóval délelőtt megvettem a jegyet csak oda (2.200 Ft) és már azon agyaltam, mi van, ha most mégis megdől a szokásjog. A kártyámról ugye eltüntettem minden pénzt, nehogy elcsábuljak valami leárazásnál. Készpénz meg annyi volt nálam, ami megmaradt: az az összes 3 ezer valahányszáz.
Más esetben mondhattam volna azt is, hogy most hétvégén nem megyek, de most több tényező is közrejátszott abban, hogy most nem mondhattam nemet. A legfontosabb mégis az volt, hogy Anya új lakásba költözik, és fontosban tartotta, hogy mi is lássuk, mielőtt aláírja a papírokat.
A nagymamám – aki valójában a mostohanagymamám, az édes a születésem előtt halt meg – egy éve halt meg. Nagypapám fizikálisan teljesen egészséges, de gyakorlatilag képtelen önmagát ellátni. Pontosabban képes és akarja is, de abban a formában, ahogyan azt ő elképzeli, tarthatatlan állapotokat szül. Nagyapám végletesen rumlis. Ha az ember ismer trehány kamasz fiút – na, azt szorozza meg nyugodtan százzal. És most nem túloztam. Amellett, hogy képtelen rendet tartani maga körül, pluszban még koszos is. Mindent összeragacsol, bepiszkol, képtelen vigyázni a holmijaira, csak amortizálódik körülötte minden. Amíg nagymamám kórházban volt – közel fél évig – rendesen ki is bukott, hogy Nagyapám képtelen arra, hogy higénikus, rendes életet tudjon élni magában, így Anya úgy döntött, hogy magához veszi. Csak a helyzet sokkal, de sokkal rosszabb volt, mint amire bármelyikünk is számított volna. De mintha a rendetlenség és az állandó mocsok nem lenne elég, Anya és Nagyapám életszemlélete, szellemi szintje oly mértékben eltávolodott egymástól, hogy hiába az egy év kőkemény harc, viaskodás, a folyamatos önmegerőszakolás, hogy tudnak és akarnak együtt élni, így Anya úgy döntött, hogy -mivel Nagyapám nem hajlandó a kompromisszumra – Ő fog elköltözni. Már jó pár hónapja gondolkozik rajta, hogy tud a helyzetből kilépni, és most adódott egy lehetőség.
Mivel érzelmileg nagyon megviselte ez az egy év – még jobban is, mint amit nekem bevallott, az volt a minimum, hogy ott vagyok mellette és támogatom, ha már úgy dönt, hogy újrakezdi az életét.
Úgyhogy nem volt más választásom, pénteken délután felszálltam a vonatra.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: