1.0Abolka-bloghttps://abolka.cafeblog.huAbolkahttps://abolka.cafeblog.hu/author/abolka/<p style="text-align: justify">Néha van az az érzésem, hogy egyik-másik napon az életemben történik egy kis apróság, mintha kipattanna egy szikra és az elindít egy egész láncreakciót. Például mikor reggel kialvatlanul kelek, kicsúszik a kezemből a kávésbögre, mérges leszek, akkor már a BKV-n is csúnyán nézek mindenkire, még jobban felbosszant hogy lökdösnek, mérgesen megyek dolgozni, összeveszem a kollégámmal, még feszültebb leszek és elkerülhetetlen, hogy valamit megint el ne rontsak, - törjek, össze ne kapjak valakivel. Nap végén meg megy a durcázás meg az "elegem van az egész rohadt életből" nagymonológ.</p> <p style="text-align: justify">Ma kipihentem ébredtem. Már az örömmel tölt el, hogy nincsen koromsötét mikor felkelek, de az hogy madárcsicsergés van?? Valahogy egyből mosolyra görbült a szám. Időben elindultam munkába, nem kellett rohannom. A Corvin közben megálltam orrot fújni és a zsepi kidobtam a kukába. Az utcaseprő bácsi pedig odajött hozzám és megköszönte, hogy nem eldobtam a szemetet és szép napot kívánt. Az arcáról pedig sugárzott az életöröm és az igazi, nyugodt boldogság. Valahogy nagyon megérintenek az ilyen emberek. Akik csak végzik a munkájukat és nem fröcsög belőlük a keserűség, hanem valahogy mégis felül tudnak emelkedni azon, hogy csak a közmunka jutott és most éppen utcát söpörnek. Tud örülni annak, hogy süt a nap, hogy kezd kinyílni egy virág, hogy körbeugrálják a kutyák, tud mosolyogni és mindenkihez van egy őszinte, kedves szava. És ilyenkor észre sem veszed, hogy annak az embernek piszkos a keze, vagy a ruhája, hogy bolyhos a sapkája és ki van járva a cipője sarka. Azt hiszem, ez volt a mai szikra. Hallgattam a zenémet és csak mosolyogtam. Nem tudott zavarni a reggeli tömeg, hogy tolakodás van a mozgólépcsőnél - mindez olyan távolinak tűnt, mintha kívülről nézném a tolakodást. Nem késett a busz, beértem időben. Vittem minden kaját, nem kellett vennem semmit. Szinte elröpült az idő, már négy óra is volt.</p> <p style="text-align: justify">Ötre beszéltem meg a találkozót a Westend bejáratánál, becsomagoltam a gyűrűt is aminek tegnap megérkezett az ára, gondoltam majd feladom a találka után. Elég régóta Vaterázom, volt már szerencsém sokféle vevőhöz, eladóhoz, de a mostani eladó ritka jó fej volt. Ezer fogas vigyorral fogadtuk egymást - mintha éppen egy vadiúj merci adás-vételét bonyolítanánk le. Az ing szuper jó, zsír új, csak a papír címke hiányzik róla. De a leányzó kiöblítette, ahogy kibontottam, áradt belőle a friss öblítő illat. Csak itthon vettem észre, hogy hagyott egy kis centit az ingen, az volt ráírva: "használd egészséggel :)" Nagyon jól esett ez az apró kis figyelmesség!</p> <p style="text-align: justify">Gondoltam Kincs még nincs otthon, találkozott az egyik barátjával, nekem meg cipőt kéne vennem, a nézelődés meg ingyen van. Körbejártam a boltokat, és az egyik üzletben észrevettem egy rég ismerősömet, akit már vagy másfél éve nem láttam. Kiderült, hogy ott dolgozik már vagy egy éve és tök jól alakul az élete, lépeget előre - meg is beszéltük, hogy összefutunk valamikor a következő hetekben, ahogy sikerül összeegyeztetni időkoordinátáinkat. Tényleg örültem, hogy összefutottunk! Átszaladtam a postára, hogy feladjam a gyűrűt - mondanom sem kell, tömeg, sor-sor-sor, alig pár ablak nyitva. Akkor már mindegy volt, olyan jó kedvem volt, mosolyogtam ezen is, beálltam a legszélső sorba. Mindenki tajtékzott, idegeskedett, hogy miért nem haladunk már sehova, miért csak ennyi ablak van nyitva, hülyeorbán meg ezérttartittezazország. Közben feltűnt, hogy a mellettem lévő ablaknál csak ketten állnak sorba. Már többen nézegették, hogy át kéne állni, de olyan gyanúsan rövid az a sor, biztos sokat kell várni, azért ilyen rövid. Mondom egye fene, ott is sokat kell várni, meg itt is, ahol most állok - átmegyek! Semmi extra nem történt, fél perc után sorra kerültem. Na, azután meg is indult mögém a sor... Néha nem értem az embereket :) Közben kétnaponta érkeznek a piackutatásos levelek, és én rendíthetetlenül jelentkezem is a csoportos és egyéni kutatásokra, de eddig valahogy sosem illettem bele a képbe, de ma, ott a postán megkaptam a visszaigazolást, hogy holnap mehetek kutatásra, 2 órás beszélgetés 4000 Forint étkezési utalványért. A téma az Európai Unió. Szupeeeer! Ennél már tényleg nem lehet jobb napom! :)</p> <p style="text-align: justify">Gondoltam, hogy ilyen jó a kedvem, inkább el sem rontom, nem szállok fel tömegközlekedésre, elindultam gyalog az Oktogon felé. De eleredt az eső és pont nem volt nálam esernyő, úgyhogy visszafordultam. Ennyire azért nem vagyok elszállva a boldogságtól, inkább metrózom. És akkor megtaláltam <a href="http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/irenke-neni-piskotai-2/">Irénke néni</a>t! Mióta először olvastam, azóta folyamatosan kerestem, de valahogy mindig elkerültük egymást. Most ott állt a pályaudvar bejárata mellett, az állványozás alatt egy nagy tálca piskótával.  Ugyanaz az érzés fogott el, mint reggel az utcaseprőnél. Csak megálltam, választottam három piskótát, kifizettem -közben beszélgettünk egy kicsit, mosolyogtunk egymásra - és eljöttem. Hazafelé pedig azon gondolkodtam, hogyan is találja meg az ember ezt a fajta boldogságot? Hogy hajnalban kel, végigdolgozza a napot, hazaviszi azt a nagyon kevés pénzét - és mégis boldog. Nem örömködős, harsány boldogság ez, inkább életszeretet. Optimizmus. Hogy megtalálja az örömöt az apró, egyszerű dolgokban. Vagy éppen ezek a nagy és jelentős dolgok, csak a mi lelki szemünk van már becsukódva ezek előtt a hétköznapi kis csodák előtt? A válaszokat még keresem :)</p>   [caption id="attachment_332" align="aligncenter" width="448"]<a href="https://abolka.cafeblog.hu/files/2013/02/irénke-néni.jpg"><img class="size-large wp-image-332" src="https://abolka.cafeblog.hu/files/2013/02/irénke-néni-448x600.jpg" alt="" width="448" height="600" /></a> *Irénke néni csokis-pudingos pikótája[/caption]      rich